IPOLYSÁG - A HONT-IPOLY MENTI RÉGIÓ SZÉKHELYE

Az Ipoly és a Korpona folyók összefolyásánál, ahol a határfolyó elhagyja az országhatár vonalát, az Ipoly mindkét oldalán terül el a város. A Börzsöny és a selmeci hegyvonulat vulkanikus törésének legdélibb pontján van. Ennek morfológiai jelenlétét az Ipoly és inundációs területe jelzi. Valamikor a földtörténet harmadkorában természeti katasztrófa következtében az addig összefüggő Börzsöny és Selmeci-hegységek kettéváltak, és a törés vonalán megkezdte erróziós munkáját az Ipoly. Az állandó errózió következtében lassan kialakultak a jelenlegi teraszok, amelyek az északi oldalon meredekebbek. A város fejlődése során mind közelebb került a Korponai-fennsík déli határához. Ma a Kálvária-domb és a Börzsöny északi vonala közötti távolság csak mintegy 3–4 km. A folyó völgye itt a legszűkebb, így legjobban itt érvényesül az ún. „kéményhatás”, aminek következménye a gyakori légmozgás.

Ipolyság fontos középkori út tengelyében keletkezett. Ez a Via Magna. A királyi Nagyút vezetett Esztergomból, később Buda várából az arany- és ezüstbányák felé, de Zólyomon keresztül Lengyelország irányába is. Az első település fejlődését feltételezte a premontrei monostor létesítése azon a helyen, ahol máig is állanak a romjai. Fuschoffer Monasteriológiájában Bombardi állítja, hogy a Hunt nemzetség tagjai már 1075-ben itt Benedek-rendi kolostort létesítettek. Fehér György kódexe azonban a következő adatokat tartalmazza: IV. Béla király 1265-ben kelt levelében igazolja, hogy a Márton bán által alapított kolostor ajándéklevele a tatárjárás idején elpusztult, ezért ezt a király újra megerősíti. IV. Béla 1268-ban igazolja, hogy Márton bán az eklézsia felszentelése napján egész Ság települést a konventnek ajándékozta. Ugyanabban az évben a király a régi prépostság jobbágyait a királyné fennhatósága alá helyezte. V. László azokat a kiváltságjogokat, amelyeket apja a kolostornak az 1258, 1259, 1264, 1265, 1266 és 1268-as években adott, újra jóváhagyta. Az 1275. évben IV. László Ság település lakóit felszabadítja az adóktól és a katonák elszállásolási kötelezettsége alól. A király szeretett ide vadászatokra járni, és a Monasterológia szerint Lőrinc prépost kérte a királynőt, hogy kíméljék meg a solymárok és kutyakísérők gyakori elszállásolásától a lakosságot. Nemcsak László király, hanem a többi Árpád-házi királyok is szívesen látogatták az erdőkben és folyókban gazdag vidékünket. Ennek bizonysága a környékünkön máig is királykutaknak nevezett források.

Az ipolysági premontrei kolostor a tatárjárás után gyorsan felújult. A sági konvent 1266-ban megkapta a hídvám jogát, majd 1405-ben vásárjogot, 1407-ben Zsigmond királytól pallosjogot kap. A környékbeli várurak, akik irigyelték a monostor növekedését, többször is megtámadták és kirabolták a szerzeteseket. Erejükkel szemben a királyi udvar is tehetetlen volt.

A következő veszély a török részéről fenyegette az országot. Amikor Buda, Vác és Esztergom is elesett, az udvar az 1546-ban kiadott 44. sz. törvény szerint megparancsolta a sági kolostort állami költségen erődítménnyé erősíteni. A vár első kapitánya Thuri György /1519–1571/ volt, aki a szomszédos Túron született. /Nagyapja Mátyás király fekete seregében tűnt ki hősiességével, testvérei pedig a végvárakat védték./ György a sági várban először mint huszárkapitány szolgált, aztán lett várkapitány. Segített Balassa Menyhártnak megvédeni a lévai várat. A szalkai ütközetben szétverte a portyázó török csapatot, és 1552-ben harcolt a palásti csatában is. 1550-től a sági várkapitány Jakusich Ferenc lett. A drégelyi vár eleste után néhány nappal, 1552. július 7-én a török seregek bevették Ságot is, majd továbbvonultak a bányavárosok irányába. Július 10–11-én a palásti csatában legyőzték a tízezres császári sereget. A sági szerzetesek Garamszentbenedekbe menekültek, ide menekítették a konventnek – mint hiteles helynek – a fontosabb iratait is.

Ipolyságot és környékét a török kétszer uralta. Először 1552–1595 között, majd 1626-tól egészen Buda, ill. Érsekújvár visszafoglalásáig. Az 1626-os dikális összeírás 33 családfőt jegyzett fel, az összes adófizető személy 238 volt. A török idők második felében a császáriak és a törökök közötti határ Ság és Tesmag között húzódott. Ez a Silber-féle árokkal jelölték meg. A nép még a múlt században is Török-ároknak nevezte.

Ebből az időből, pontosabban 1665-ből származik az első „városi” pecsét, melyen a Sigillum oppidi Saag /Ipolyság város pecsétje/ szerepel.

A premontreik egyházi feladataikon kívül világi feladatokat is elláttak. Ezek a királytól kapott privilégiumokból adódtak /hídvámszedés, a piaci napok szervezése/, ezenkívül hiteles helyként is működtek. Itt hitelesítették a királyi donációs leveleket, és a birtoklevelek hitelesítését is itt végezték nemcsak Hont vármegye, hanem a környező megyék részére is. A premontrei kolostor fénykorát a XIV. század elejétől élte, amikor harminc éven keresztül élén Fegyverneki Ferenc prépost állt. Idejében papi szeminárium is működött falai között.

A kuruc-labanc harcok idején 1784. szeptember 24-től falai között időzött II. Rákóczi Ferenc, aki ötezres seregével Gyöngyösről az Ipoly völgyén keresztül ért ide. A kolostorban fogadta az erdélyi küldöttséget, amely elhozta erdélyi fejedelemmé választásának oklevelét.

I. Lipót császár és király 1688-ban a törökök által visszaszerzett gazdaságokat a kolostorral együtt a jezsuitáknak ajándékozta. Attól az időtől a préposti rangot a császártól az esztergomi egyházmegye valamelyik papja kapja meg. A jezsuiták a kolostor romjain újjáépítették a lakó- és gazdasági épületeket. 1734-ben befejezték a templomépítést is. Ez, sajnos, 1832-ben leégett. Szerencsére nem kellett újjáépíteni, csak felújítani, így a templom boltívén ma is látható dátum /1734/ az eredeti építés befejezését jelzi. A kőhídat, amelyet 1769-ben szintén a jezsuiták építtettek, a II. világháború alatt rombolták le. A jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia 1776-ban a kolostort a rozsnyói káptalannak ajándékozta, amely a birtok őrzője a mai napig. A rozsnyói káptalannal városunk vezetői többször ellentétbe kerültek, amikor a múlt század közepétől a városfejlesztés megkövetelte, hogy a káptalani földek egy részét belterületté nyilvánítsák.

Ipolyság közigazgatási szempontból mindig Hont vármegyéhez tartozott. Az első épített vármegyeháza Kemencén volt, amely 1751-ben leégett. A megye rendjei 1806-ban elhatározták, hogy az új székházat a jobb fekvésű Ipolyságon építik fel. Először az Ipoly túloldalán, a mai zsidó temető helyén kezdték építeni, de az új alipsán kezdeményezésére a megyeházat a mai helyén építették fel. Az építkezést ugyan 1837-ben kezdték, de a forradalmi események miatt csak 1857-ben fejezték be. I. Ferenc József császár és magyar király országjáró körútján megtekintette ezt az új létesítményt is. A lakosság azonban nem fogadta őt kitörő örömmel, pedig a megyeháza befejezésére az állami kasszából 32 ezer forinttal járult hozzá.

tovább>>